Épületek méretarányai
Miért nincs méretarány feltüntetve az épületek mellett a webáruházunkban?
Ez egy specifikus cikk, a másik webshopunkra vonatkozik csak!: https://hasznalt.hobbipark.hu/
Tapasztalatunk alapján sok gyártó főleg a régi kiadású maketteknél nem igazán foglalkozott azzal, hogy valódi 1:87-es vagy 1:120-as méretarányú változatokat készítsen. Előszeretettel a kettő közé lövik be a makettet kb 1:100-as méretarányra. Ezen sokat lehet spórolni a gyártás során, ugyanis egy készletet lényegében két méretarányhoz el lehet adni. Esetünkben a használt, összeépített épületeknél a méretarányt azért nem tüntetjük fel, mert nehéz pontosan eldönteni. Ha megadunk egy méretarányt, lehet, hogy inkább megtévesztő lesz a vásárló számára, mintha nem írnánk oda.
Ha pontosan szeretnénk meghatározni, hogy egy-egy makett milyen méretarányú, akkor minden termék esetében több méretet kell venni és kideríteni, hogy pontosan milyen készlet melyik darabja az adott makett, de ez sok időbe telik, sőt, sokszor szinte lehetetlen kideríteni, melyik az eredeti készlet. Ez a munkafolyamat fölöslegesen drágítaná a terméket. Viszont támpontként azt találtuk ki, hogy minden épület esetében a befoglaló méretek mellett megadjuk az ajtó magasságát is, így ebből lehet számolgatni, hogy a vásárló számára megfelelő lesz-e.
A figurák (felnőtt ember) méretei adott méretarányokban:
- H0: kb 21mm
- TT: kb 15mm
- N: kb 11mm
Ehhez képest, ha életszerűek szeretnénk lenni, egy normál magasságú ajtó magassága +1-2mm.
Sok épületet a gyártók direkt torzítanak jóval kisebbre, ilyenek például a várak, templomok és egyéb nagyméretű épületek. Pl. H0-s méretarányban, gondoljunk bele, mekkora hely kellene egy terepasztalon, ha egy valódi H0-s templomot szeretnénk elhelyezni. Egy kisebb templom magassága is elérheti a valóságban 40-50m-t, így H0-ban 46cm lenne. Ha ezt dombra (netán hegyre) szeretnénk tenni, akkor ehhez képest többszörös méretek kellenek, így egy átlagember számára megvalósíthatatlan méretű terepasztalra lenne szükség.
Ezen kívül a köztes méretarányok esetében lehet azzal is játszani, hogy nem teszünk mellé közvetlenül olyan tárgyat (autó, figura) ami alapján nagyon látszik, hogy nem pont ahhoz való méretarány. Ezekkel sincs gond, bele tudnak olvadni a környezetükbe, csak ügyesen kell elhelyezni őket.
______________***______________
Szemezgessetek kínálunkból! Az összes termék a menüben (Kategóriák) érhető el.
Vasúti fűtőházak |
![]() Terelőelemek |
![]() Kémények |
![]() Vasúti kiegészítők |



